Csöngettek. Na, eddig egészen csöndes nap volt. Most
vajon ki jön?
Kinyitottam az ajtón. A küszöbön egy ifjú görög isten
állt. Egy elég bizonytalan görög isten. Nagyon szép arcú srác volt, huszonöt év
körüli, göndör szőke fürtökkel, kék szemekkel, és sportos alakkal. Egy
laptop-táskát szorított védekezően maga elé, és csodálkozva bámult. A száját
kinyitotta, de nem szólalt meg. A testemet nézte. A fenébe, lassan mégis hozzá
kell szoknom a felöltözéshez, mert mindenki fennakad a meztelenségemen.
– Helló – mondtam barátságosan, hogy oldjam a hangulatot.
A fiú becsukta a száját, megköszörülte a torkát, aztán
válaszolt:
– Helló. Zea mondta, hogy baleseted volt. Jól vagy?
– Aha. Láthatod. – Gyorsan végignézett rajtam, aztán
inkább az ajtófélfára szegezte a tekintetét, és annak kezdett el hadarni:
– Ez a látogatás nem az, aminek gondolod. Megbeszéltük
már, befejeztük, vége, nem szeretném újrakezdeni. Ez így mindkettőnknek sokkal
biztonságosabb. Aggódtam érted, de Zea szerint is jól vagy. Csak van valami… –
itt újra rám nézett, aztán a tekintete végigfutott a mellkasomon, a karomon, és
megakadt. Gyanakodva összeráncolta a homlokát. – Tényleg te vagy az, John?
Hát igen, közben rájöttem, hogy a srác Daniel lehet, aki
láthatta párszor meztelenül Johnt, és akkor nem egészen így nézett ki a teste.
Most mit mondjak?
Az ösztönömre hallgattam. Annak a részemnek legalább volt
ötlete a cselekvésre. Nagyon konkrét ötlete. Odahajoltam, és határozottan
szájon csókoltam a fiút. Nagyon szép, ívelt szája volt. Meghökkent, de nem
tiltakozott. A laptop-táskát leengedte maga elől. Átöleltem, magamhoz húztam,
és jó alaposan kiélveztem a helyzetet. Jó volt érezni a fiatal férfitestet a
karjaim között. És be is indultak azonnal az energiák bennem, akár itt az
ajtóban is folytathattuk volna a dolgot. Elégedetten tapasztaltam, hogy nincs
semmi gond a szexuális aktivitásommal. Ezek szerint csak annyi volt a probléma,
hogy eddig ez a test a férfiakra volt beállítva, azokra reagált. Tehát minden
rendben. Most, hogy már én irányítom, akkor indul be, amikor csak akarom.
Egész jól elvoltunk egymással a küszöbön, amikor a
nappali felől köhintést hallottam. Keira ácsorgott ott, vöröslő arccal, és csak
annyit mondott:
– Mrs. Montgomery…
Felnéztünk mindketten, a vénasszony az ablakában állt a
távcsövével. Engem már nem zavart, vigyorogva odaintegettem neki. De Daniel
kibontakozott az ölelésemből, és Keirára nézett. Aztán rám.
– Ő kicsoda? – kérdezte bizalmatlanul.
– Ó, csak a szomszéd lány – mondtam lazán.
Beljebb jöttünk, becsuktam az ajtót. Keira és Daniel
kezet fogtak. Aranyosak voltak, mind a ketten nagy zavarban, dadogva
mutatkoztak be. Daniel csodálkozva nézett végig a tiszta, rendezett nappalin,
aztán újra felém fordult.
– Toby jól van? – És legalább akkora aggódás volt a
hangjában, mint amikor az én hogylétem felől érdeklődött.
– Igen, tökéletesen érzi magát, ott napozik a medence
szélén. – De ekkor már Toby befelé lépegetett a teraszajtón, önmagához képest
jelentős sebességgel, és egyenesen Danielhez igyekezett. Daniel eléje ment,
leguggolt hozzá, megvakargatta a tarkójánál, Toby pedig nagyban nyújtogatta a
nyelvét, és igyekezett képen nyalni. Azt hiszem, ha kutya lett volna, a farkát
is csóválta volna. Egyértelmű volt, hogy emlékszik Danielre, és nagyon örül
neki. Rájöttem, hogy Danielnek is kedvence lehetett ez a leguán, és most mindketten
boldogok, hogy viszontlátják egymást. Persze, Keira mondta, hogy ez a fiú a
Sárkányok népéből való, vagyis az én népemhez tartozik. Mi szeretjük a
dinoszauruszokat, és a mai ivadékaikat, az ilyen kis mini sárkányokat is.
Örvendeztek Tobyval egymásnak egy ideig, aztán Daniel
felállt, és rám nézett.
– Köszönöm, hogy így vigyázol rá. Rendes tőled.
– Szívesen – mondtam. – Jól elvagyunk az öregfiúval.
Toby válaszul hozzám is odaballagott, rátette karmos
lábát a lábfejemre, és felnézett rám. Okos egy állat, az biztos. Aztán
nyugodtan visszasétált a kertbe, és elheveredett a napon. Gondolom
megnyugodott, hogy teljes a személyzet a házban.
Daniel elővette a
laptopját, és kinyitotta az íróasztalon.
– Szakmai ügyben jöttem. Nagyon fontos dolgot kell
megbeszélnünk – mondta komolyan. – Olyat, ami csak ránk tartozik.
Keira azonnal
kapcsolt.
– Tudok mindenről, már én is majdnem a csapathoz tartozom
– mondta gyorsan. – Johnnak sokat segítettem eddig is, most akar bemutatni
Zeának. Jól értek az informatikához. Szeretnék a csoporthoz csatlakozni.
Úgyhogy nyugodtan beszélhetsz előttem.
Daniel kérdőn
nézett rám, én komolyan bólogattam, úgyhogy bekapcsolta a laptopot. Szép,
színes kép volt rajta, a Föld térképe és rajta rengeteg tarka, kusza vonal,
örvények és hullámok egymás hegyén-hátán. Műalkotásnak jól nézett ki.
– Ezt nézd! – Mutatott egy nagy vonalgombolyagra Japán
környékén, az óceánban. – Nagyon gyorsan növekszik, és nagyon zavaros. Még nem
láttam ilyet, nem tudom, mi lesz belőle. De ijesztőnek tűnik. Úgy gondoltam, muszáj
azonnal megmutatnom neked.
– Nagyon érdekes – mondtam az igazságnak megfelelően.
Tényleg érdekes alakzat volt. És fogalmam sem volt, mit jelenthet.
Keira viszont
azonnal izgalomba jött. A foga közé kapott egy tollat, egy másikkal meg követni
kezdte a monitoron kígyózó színes vonalakat, és közben olyanokat mondogatott,
hogy: hű, aha, hűha, a mindenségit. Aztán rábökött az egyik kupacra:
– Ez itt egy geotermikus fraktál, ugye? Ez meg egy
radioaktív fraktál töredéke. De hol lehet a kiindulópontja? És miért szóródik
ilyen furcsán szét? Milyen mélységben látod ezt a szálat? – És Danielre nézett,
de ő nem válaszolt. Döbbenten tekintett hol Keirára, hol rám. Nem volt egy
hülyegyerek. Leesett neki a tantusz.
– Te vagy John? – kérdezte Keirát.
A lány meghökkent,
kivette a szájából a tollat, és segélykérően nézett rám. Hát igen. Ez van, ha
az ember színészkedni akar, de nem tanulja meg a szerepet. Egy Uralkodó sose
akarjon mást játszani, nem neki való. Akárki lehetek, az álcázáshoz értek, a
valódi énemet nem muszáj mindenki orrára kötnöm. De ne akarjam egy konkrét
másik ember életét folytatni, az úgyse sikerül. És nem is éri meg a fáradságot.
Bólintottam.
– Igen, John most Keiraként él. Én csak egy Látogató
vagyok, a baleset után én tudtam életben tartani ezt a testet.
– Ezt Zea is tudja? – kérdezte számonkérően. Hát, ez
bizony jó kérdés.
– Még nem. A baleset után még nem tűnt fontosnak. De ha
újra találkozunk, majd elmondjuk neki. – Magamban sóhajtottam egyet, és erősen
reméltem, hogy Zea nem fog azonnal törölni az ismerősei köréből. Talán nem, ha
Keira elmondja, hogy segítettem neki a kódok visszaszerzésében.
Keirának is valami ilyen juthatott az eszébe, mert
gyorsan magyarázni kezdett:
– Tudod, Daniel, az ember eleinte össze van zavarodva egy
testbe érkezésnél. Főleg, ha egy baleseti sérülést, egy hirtelen távozást kell
korrigálnia. Ezért nem szólt eddig Zeának. De én sokat köszönhetek neki,
igazán. Nagyon rendes, ismerte a régi kódjaimat, és általa van egy új belépési
kódunk is. Majd még ki kell tapasztalnunk, hol használható. Szóval minden
rendben van vele, hidd el.
Daniel pislogott
még párat. Én közben megállapítottam, hogy amikor bizonytalan, nagyon hasonlóan
reagál, mint Keira, vagyis az eredeti John. Aranyosak, illenek egymáshoz. Egy
kicsit sajnáltam, mert szívesen megtapasztaltam volna a testi kontaktust a
fiatal görög istennel, de nem akartam belepiszkálni a kettőjük dolgába. Néztem,
ahogy a monitor előtt összeér a fejük, és biztos voltam benne, hogy ebben a
szereposztásban is egymásra találnak. És mivel Keira már egyedül tartózkodik a
testében, nem lesz akadálya a boldogságuknak.
Én nyugodtan
elmélkedhettem ilyen romantikus irányokon, mert közben ők ketten teljesen
belemerültek a színes kép elemzésébe. Daniel újabb vonalakat varázsolt a
monitorra, mozgóképpé tette, láttam, hogy mindenféle változások történnek. Úgy
tűnt, ők nagyjából értik is, mi zajlik. Egyre izgatottabbak lettek.
– Erről azonnal szólnunk kell Zeának – mondta Keira. – A
legjobb lesz, ha összehívjuk a csapatot. Sürgősen ellenőriznünk kell, hogy a
többi csoport mit érzékel ebből a változásból. Bármi is ez, már most nagyobb,
mint amit eddig láttunk, és tovább növekszik. Nagyon veszélyesnek tűnik.
Azzal telefont
ragadott. Persze az enyémet, vagyis John telefonját kapta fel. De aztán megállt
a keze.
– Azt hiszem, jobb lesz, ha te hívod fel Zeát – mondta
Danielnek. – És szólj, hogy itt vagy nálam, rendben van a lakás, jöhet ide a
csapat. Úgyis szükségünk lesz a pincében levő számítógépekre. Monitoroznunk
kell minden szinten az energiaváltozásokat.
Daniel
telefonált, én meg felballagtam az emeletre. Muszáj lesz felöltöznöm, ha csak
minimálisan is. Találtam egy laza rövidnadrágot meg egy ujjatlan pólót. Ezek
legalább kényelmesek voltak, és nem sokat takartak a testemből, amivel
szerettem volna Zeát elbűvölni. Persze, ha hajlandó lesz rám nézni még azután
is, amikor kiderül, mégsem az eredeti John vagyok.
Aztán a konyhában leltároztam a készletet, és amíg a
fiatalok tovább folytatták a szakmai értekezésüket, alkottam pár szendvicset és
hidegtálat. Valószínűleg szükség lesz rá, ha nagyobb tanácskozást akarnak majd
folytatni. És a jóllakott ember barátságosabb ember, ezt már régóta
tapasztaltam.
Úgyhogy mindenre felkészülten vártam Zeát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése