A két fekete öltönyös, fekete szemüveges alak ugyanúgy a
bezárt ajtón át lépett be a házba, mint előzőleg a kis szürkék. De amíg a
karbantartók lágyan belibegtek, a rendőrök keményen benyomultak, és hozták a
hideg, bénító energiájukat. Ez már nem önhipnózis, ez valódi hatás volt.
Gyorsan végigpörgettem magamban a lehetőségeket. Nem volt
belőlük túl sok. Az egyik szerint nem csinálok semmit, hagyom, hogy tegyék a
dolgukat. A szabály szerint ilyenkor kilőnek, eltüntetnek mindenkit, akinek
köze lehetett a programhibához, aztán a takarítókkal semlegesítik a helyzetet,
elsöprik a nyomokat. Normál esetben az ember ilyenkor odakint, a játékon kívül,
a valóságban ébred, egy kis fejfájással, és nem emlékszik az utolsó időszakára.
Ha nem élő személy az illető, de elég nagy energiájú szereplő, akkor általában
egy másik játéktérre küldik át, hogy elfelejtse, mivel babrált itt. És esetleg egy
idő után visszatérhet. Ha egy sima, mezei játékos csinált valami galibát, azt
egyszerűen nyom nélkül törlik, nem fog hiányozni a programból, van helyette éppen
elég másik.
Viszont a jelenlegi helyzetben zárva vannak a kapuk,
tehát nem tudnak kiküldeni minket. Kérdés, hogy ők ezt felismerték és
felfogták-e, mert az eredeti program nem ismer ilyen variációt. Tehát
elképzelhető, hogy az energiájukkal nekivágnak minket a zárt kapunak, mi meg
ott ragadunk a semmiben. Na, ez a lehetőség nagyon nem tetszett.
Másik variáció szerint az Alapítók tudnak tárgyalni a
rendőrökkel, hiszen mi hoztuk őket létre. De ezzel együtt vállaltuk azt is,
hogy betartjuk a közösen hozott szabályokat. Tehát a rendőrök fölött állunk, de
nem a szabályok felett. E szerint Zea tárgyalhatna velük, és megfelelő érvekkel
esetleg meggyőzhetné őket arról, hogy amit csinálnak, az a program működése
érdekében történik, és nem illetéktelen behatolás a rendszerbe. Ez logikusnak
hangzana. Csakhogy Zea már a karbantartók működésére sem emlékezett. Nem
valószínű, hogy elég hatásosan tudna érvelni a rendőrökkel szemben.
Úgyhogy maradtam én. Én, mint Alapító beszélhetnék velük.
Igaz, hogy ezzel leleplezném magamat Zea előtt, és kiderülne, hogy én vagyok
az, aki annyiszor megöltem már, és most megint itt vagyok a közelében. És újra
megjelenne a szemében az a gyűlölet és elutasítás, amit már annyiszor láttam
benne. Ráadásul ez is elég bizonytalan kimenetelű tárgyalás lenne, mert nekem
meg nincs ehhez elég szakmai tudásom. Én sem értem igazán, hogy Zeáék mit
csinálnak, nehéz lenne hitelesen érvelni mellettük.
Úgyhogy egyetlen lehetőségem maradt. Az utolsó. Az, ami
eredetileg csak egy viccnek indult. Amiről sosem gondoltam, hogy tényleg alkalmaznám,
de mégis, valami nosztalgiaféle érzés miatt minden alkalommal aktiváltam,
amikor beléptem ide. Most is használatra kész volt.
A Törvény Kódja.
Az én saját, egyéni Uralkodói Törvényem kódja.
Ezt a legelején írtuk meg, még az első ötletelések egyikén.
Amikor mi, tizenketten összeültünk, hogy megtárgyaljuk, milyen szabályok
szerint működjön ez a közös játékvilág. Mindenkinek megvolt a saját rendszere a
saját világában, és akkor kezdtük egyeztetni ezeket. A Technikus srác, aki a
Csillagok népének lett az Alapítója, azt javasolta, írja le mindenki azt, amit
át akar ide hozni, és ő megnézi, összeegyeztethetők-e a szabályok. És utána
csak azokon kell majd változtatnunk, amik zavarják egymást.
Ahogy mondtam, ez még az elején volt. Nem sokkal az után,
hogy felfedeztem, mások milyen jó programokat írnak, és milyen jó lenne ezeket
együtt kipróbálni. Még lelkes voltam. Úgy gondoltam, a részletekben majd úgyis
benne lesz az én világom, ahogy mindenki másé is. Ezért a saját törvényemet nem
akartam túlcifrázni. Persze, utólag nézve nagy hiba volt, hogy nem rögzítettem
törvényben azt, hogy ennek a világnak én vagyok az Uralkodója. Mindig, minden
körülmények között.
De ez akkor teljesen természetesnek tűnt. Nem kellett
hozzá törvény, egyértelmű volt. Én találtam ki, hogy teremtsük meg ezt az
összetett rendszert, az én ötletem volt, én választottam ki a többieket a közös
játékhoz, az én világomban volt egyedül ilyen központi irányító személy, és ez
egyszerűen hozzáilleszthető volt a többiek programjához. Csak a rendszerük fölé
kellett írni, hogy van egy mindenható Uralkodó is. Ez voltam én. Ebbe akkor
mindenki beleegyezett. Nem írtunk hozzá külön törvényt a programban, ez a világ
természetes módon így épült fel. Minden játékos fejében benne volt ez az
alapelv.
Egészen addig, amíg egy idő után pár Alapító elkezdte
másként gondolni. De ezt már jóval később volt.
Most viszont hirtelen fontossá vált az, ami akkor csak
egy apró gesztus volt a Technikustól. Amikor ott az elején befejeztük a
tárgyalásokat, és összeállt a játékvilág, csináltunk egy nagy avatóbulit. Erre
az alkalomra ajándékként mindenkinek csinált egy kódot a saját törvényéből.
Azzal adta át, hogyha az első tapasztalatok alapján mégsem tetszik a rendszer,
ezzel bármelyik Alapító átírhatja a korábbi, közösen meghozott szabályokat, és
a saját képére formálhatja a világot. Tehát kiléphet a közös játékból,
egyénileg folytathatja tovább, vagy azokkal, akiknek az a fajta szabályrendszer
is megfelel. Ezt olyan vészkijáratnak szánta, hiszen egyikünk sem tudhatta, hogy
fog alakulni a közös játék, mennyire tudunk majd együttműködni. A kód egy
alkalomra, az első belépésre szólt, és nem frissült automatikusan. A többieké
el is avult hamarosan, végül senkinek sem volt szüksége rá.
De nekem megtetszett a saját törvényem. Nem akartam
használni sosem, csak olyan jó szlogennek éreztem, hogy ettől kezdve minden
alkalommal aktiváltam, amikor beléptem ide. És mivel egy teljesen egyszerű
törvény volt, gond nélkül illeszkedett minden változáshoz. Mindig működésre
kész volt. Most is.
Ha aktiválom, az felülír minden korábbi szabályt. Ez lesz
a Törvény.
Emiatt most egyrészt nagyon sajnáltam, hogy olyan lazán
elintéztem ezt a törvényhozást akkor, az elején. Másrészt viszont tudtam, hogy
ha több részletet pakolok bele, akkor már korábban ütközött volna a program
változásaival, és a mostani viszonyok között már nem lenne működőképes.
Hát, úgy látszik, eljött az idő, hogy új Törvényt adjak
ennek a világnak. Mégiscsak én maradtam az Uralkodója.
Döntöttem. Leengedtem magam körül a pajzsot, hogy
érzékelhető legyen az Alapítói energiám. Határozottan az egyik fekete öltönyös
fickóhoz léptem, és kinyújtottam a kezemet:
– Kérem a programvezérlőt!
Nem lepődött meg,
ezek a rendőrök nem képesek érzelemnyilvánításra. Benyúlt a zsebébe, elővette a
lapos kis készüléket, és a kezembe adta. Ez is modernizálódott, mióta utoljára
láttam, most egy mini tablet volt.
Bekapcsoltam, beírtam az eredeti Alapítói kódomat, és
aztán a Törvény Kódját. Kétszer kérte a megerősítést. Először azt hittem, el se
akarja fogadni a módosítást. De aztán újra beütöttem aláírásként az Alapítói
kódot, és a rendszer tudomásul vette a változást.
Érzékelhető jele lett. Egy pillanatra vibrálni kezdett
körülöttünk minden, a falak, a bútorok, a levegő, aztán visszaállt a normál kép.
Csak a fekete ruhások tűntek el, nyom nélkül. A program kiírta őket a
rendszerből. Az új szabályok szerint ugyanis nincs rájuk szükség.
Mostantól az én törvényem szerint működik a világ.
Ez a Törvény pedig nagyon egyszerű. Úgy szól:
„JÁTÉK AZ ÉLET.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése