Bevezető 2.

Zea mondja: Képzeld el!

Képzeld el, hogy ez az élet csak játék. Ez a világ, amit magunk körül látunk, csupán egy profi számítógépes játék, amit már régóta játszunk.

Nem nehéz elképzelni.

Már képesek vagyunk egészen élethű programokat megalkotni. Már megvannak azok a szoftverek, amik érzékelik a test mozgásait, és ahhoz viszonyítva változtatnak a monitor képén. Már van olyan ruha, amiben mozogva a játék szereplője lehetsz. Van olyan szemüveg, amivel ki tudod zárni a külvilágot, és csak a virtuális világot érzékeled.

Már csak egy kis lépés, és megalkotjuk azokat a holografikus termeket, amikbe belépve a játék valódi részesei lehetünk. Már csak egy kis lépés, és végre modellezni tudjuk a világot, amiben élünk.

És akkortól csak rajtad múlik, hogy egy újabb, még mélyebb álomszintre lépsz majd be, vagy felismered az igazságot. Azt, hogy ez a valóság, amiben most élünk, már ez is egy számítógépes játék virtuális valósága.

Nagyon régen kezdtük ezt a játékot, és teljesen belefeledkeztünk. Mert igazán nagyszerű és bonyolult ez a program, élvezet benne lenni.

Ha nehéz ezt elhinned, nézz magad köré. Biztosan hallottál olyanokról, akik teljesen belemerültek egy-egy ilyen virtuális világba. Az lett nekik a valóság, az számított, amit ott éltek meg. Az lett a valódi életük.

Pedig ők még csak egy monitor előtt ülve nyomkodták a billentyűket. Még csak az ablakon kívülről nézték azt a másik világot, mégis teljesen bele tudtak feledkezni.

Veled is biztosan megtörtént, hogy úgy néztél egy filmet, vagy úgy olvastál egy könyvet, hogy azt sem tudtad, hol vagy, milyen nap van, mert az a valóság ejtett rabul, amit a filmen láttál, vagy a lapokon olvastál.

Aztán visszazökkentél, és azt mondtad magadban, hogy az csak fantázia volt. Nem a valóság.

Lehet. De amíg benne voltál, valóságnak élted meg. Féltél, és felgyorsult a szívverésed, amikor izgalmas volt a történet, aztán meghatódtál és talán könnyeztél is, amikor jött a boldog befejezés. Együtt éreztél a szereplőkkel. Éltél egy virtuális világban.

Most is egy virtuális világban élsz.

Képzeld el, és ismerd fel.   

Amikor beléptél ide, talán évezredekkel ezelőtt, vagy csupán pár évtizede, akkor választottál magadnak egy karaktert, egy szerepet, amit el akartál játszani. Aztán elindult a program, és te beleélted magad ennek a játéknak a szabályaiba, lehetőségeibe.

Igen, ez valóban nagyon jó játék volt.

Azért is alkottuk meg egykor, régen.

De lejárt az ideje. A programban volt egy számláló, és az európai idő szerinti 2000-es évnél ki kellett volna kapcsolnia.

Én és még páran, egy kis csapatnyi játékossal nem akartuk, hogy vége legyen. Itt akartunk élni továbbra is, ebben a világban. Mert megszerettük, a sajátunknak éreztük. De a régi módon már nem tudott működni a program.

Ezért belenyúltunk a rendszerbe. Megváltoztattuk a forráskódot. Majdnem felrobbantottuk a világot.

De itt vagy, és olvasod ezt a szöveget.

Tehát tudhatod, hogy sikerült. Majd John (vagyis Atum) elmeséli, hogyan történt.

Én most csak azt mondom, képzeld el, hogy egy álomvilágban élsz. Egy virtuális világban játszol.

És ha ezt el tudod képzelni, akkor képes leszel itt, ebben a világban felébredni.

Mert a programot csak úgy tudtuk továbbvinni, hogy élővé tettük.

Ezért mostantól ez a világ már NEM JÁTÉK.

Ez már nem egy látszatbolygó látszatpörgése. Nem üres bábok árnyéktánca.

Ez itt egy valódi élet. Élő szívek dobogása. Az élő Föld szívdobbanása.

És minden tetted, gondolatod, érzésed aktívan hat a rendszerre. A mi szívdobogásunk ütemére ver a bolygó szíve. A mi gondolataink irányítják, hogy merre tart a világ.

Ezt eddig is sokan mondták már neked. Ideje lenne elhinni végre.

Az utolsó nagy háború óta igyekeztünk átformálni, felkészíteni az embereket a váltásra. Nem lettünk tökéletesek az eltelt idő alatt. De a világ még egyben van. És reméljük, hogy lassan megtanuljuk jól vezetni.

Mert egy biztos csak. Az, hogy ez már NEM JÁTÉK. Nem lesz vége. Csak rajtunk múlik, mit teremtünk magunk köré.