43. Levezető események sora

Szóval megtörtént. Az új világ életre kelt.

Úgyhogy már csak annyi dolgunk volt, hogy kényelmesen kisétáljunk innen, vissza a Huayna Picchu napsütötte csúcsára. Ott, újra a szilárd talajon végre jól megölelgettem az én jóképű, izmos, különleges tudású fiamat. A fizikai testét változatlanul megőrizte a kristálytér, az most is húszéves volt. A lelkében persze összegyűjtötte a hétmilliárdnyi ember minden élményét, tapasztalatát, úgyhogy ezen a területen talán többet is tudott, mint én. De azért mégiscsak az én fiam volt. Vagyis persze a mi fiunk, mert azok az anyjától örökölt zöld szemek letagadhatatlanul mutatták, hogy ketten raktuk össze ezt a jól sikerült gyereket. Aki megmutatta, hogy többre képes, mint amiről a szülei valaha is álmodhattak. 

Adam élvezettel szívta be a friss levegőt, érdeklődve simogatta a sziklákat. Hát, hosszú idő az az ötven egy kristálytérben, bármilyen harmonikus is az a benti energia. Ez a külső, tökéletlen világ sokkal több élményt tud adni.

Lassan leballagtunk a hegyről a meredek lépcsősoron. Most többször is megálltunk, és együtt gyönyörködtünk a látványban. Boldog voltam, hogy éppen itt, ezen a nekem is örömteli élményekkel teli helyen sétálhatunk először hármasban.  

Nem siettünk, odalent a városban is végignéztük a régi épületeket, történeteket meséltem a régi időkről. Igaz, hogy a benti eggyéválás miatt ezt mindannyian tudtuk már, de azért jó volt újra felidézni őket.

Néztük, hogy a központi téren az egyik tarka, sötétbarna foltos lámagida furcsán, ügyetlenül botladozott a hosszú lábain, mint aki nemrég tanult meg járni. Amikor közeledtünk hozzá, egy pillanatra megmerevedett, és a szemében mintha halvány láng lobbant volna fel. De aztán eltűnt a fény, csak a nagy barna szemek csillogtak, és a gida esetlenül arrébb ugrándozott. Nem szóltam Zeának, csak magamban gondoltam arra, hogy ha Hans belecsúszott egy kis láma testébe, akkor még hosszú fejlődési út áll előtte, mire eljuthat a szabad emberi élethez. De hát ez az ő dolga. Ezek szerint nem csak másoktól összeharácsolt energiával élt, hanem közben valahol elvesztette a saját, valódi tudatosságát is. 

Végül is semmi gond, ideje van, lehetősége van, majdcsak visszatalál valamikor önmagához. Az általa összeeszkábált Végítélet programja leállt, ez a világ nem fog megsemmisülni. Mostantól ez egy Vég nélküli, szabad világ.

Kiélveztük a nap minden lehetőségét, aztán a busszal visszamentünk a völgyben levő kisvárosba. Ott várt ránk a helikopter, mert Hans szerencsére kifizette a visszautat is.  A pilóta nem problémázott azon, hogy kettővel kevesebb személlyel repül vissza. Cuscóban Robert és Frank nagy örömmel fogadtak minket, Robert boldogan ölelte meg Adamot, Felkapta, mintha még most is kisfiú volna, és körbeforgott vele. Persze majdnem elestek, de még időben elkaptam őket.

Nem volt türelmünk itt aludni, alig vártuk, hogy újra a csapattal legyünk Los Angelesbe. Sikerült jegyet szereznünk az egyik gépre, és éjfélkor már Amerika felé repültünk.

Los Angelsben az egész csapat ott állt a repülőtéren, virággal, léggömbökkel, nagy színes feliratokkal fogadtak minket, és főleg Adamot. A kocsikat is felvirágozták, úgy néztünk ki, mint egy esküvői menet.

Amikor befordultunk a szintén feldíszített ház elé, legnagyobb csodálkozásomra Mrs. Montgomery integetett nekünk kedvesen a járdáról. Egy süteményes tálcával a kezében igyekezett a mellettünk levő házhoz. Keira vidáman újságolta, hogy amikor Mrs. Montgomeryt hazaengedték a kórházból, és senkivel sem tudta megbeszélni az ufós élményét, mert mindenki bolondnak tartotta, egyszer csak felfedezte magának a vak Mr. Thomsont. Ő nem cáfolhatta meg azt, amit Mrs. Montgomery mesélt neki a különös látogatókról, hát csak érdeklődve meghallgatta, komolyan bólogatott, aztán megkérdezte tőle, hogy mi a kedvenc slágere. És a szájharmonikáján elfújta neki. Utána meg sorban az összes, régi lánykori dalát, amire emlékezett.

Azóta Mrs. Montgomery már nagytakarítást csinált Mr. Thomsonnál, megrendelte a bádogost, hogy javítsa meg az ereszcsatornát, és rendszeresen ebédet visz neki, mert szerinte az, amit az öreg eddig enni szokott, nem elég tápláló. Mr. Thomson pedig csak békésen mosolyog, élvezi a gondoskodást, és sokkal elevenebben fújja a szájharmonikáját. Szóval úgy tűnik, tökéletesen egymásra találtak.  

 ***

A történetnek itt lassan vége, de a világ megy tovább a végtelen útján.

Már nincs az életemben több nagy izgalom meg reménytelennek tűnő küzdelem. Amióta ott Chilében rájöttem, hogy szabad  játékos vagyok ebben a világban, minden egyszerű lett, és megoldható. Nem muszáj fölöslegesen bonyolítani a dolgokat, ha nem akarjuk. De persze bármikor választhatunk magunknak újabb izgalmakat is, ha már túl unalmassá válna ez az élet. Én mindenesetre gondoskodtam arról, hogy így is elég szórakoztató legyen.   

Megkértem Zea kezét, és ő igent mondott. Hamarosan meglesz az esküvőnk. Úgy tervezzük, hogy a jól sikerült fiúgyerek után megpróbálkozunk további utódokkal is. Kihasználjuk az új világ új lehetőségeit. 

Adam belevetette magát az életbe, most pótolja be az elmúlt évtizedeket. Zea időnként aggódik érte, de én nem féltem. Stramm kölyök, az apja fia, had élje ki magát alaposan. Az apai emlékek adnak neki kellő tapasztalatot. 

Keira és Daniel is elkezdték a közös jövőjüket tervezni, úgyhogy lehet, hogy dupla esküvő lesz. Már együtt bérelnek egy házat itt az utcában. Sajnos Toby, a leguán is velük költözött. De helyette Zea kedvéért lett egy kutyánk, két macskánk, és Zeát ismerve valószínű, hogy hamarosan tovább fog szaporodni a háziállataink száma.

Szóval mi éljük tovább az életünket. És neked, aki ezt olvasod, szintén csak azt javaslom, hogy élj.

Élj szabadon, élj boldogan, és próbálj meg kevesebbet félni. A félelem már úgysem jó semmire. Ez itt egy szabad világ, te pedig egy szabad ember vagy.

Alkosd meg hát magadnak a hozzád illő, szabad és boldog életet.

Időd van hozzá. Azt mi megoldottuk, hogy legyen.

A többi már csak rajtad múlik.